Ha mostanában a fővárosban szeretne parkolni, akkor jobb ha felkészül egy újabb tortúrára, ugyanis nem elég parkolóhelyet kell találnia, mindenképp jedi erővel kell rávennie az automatát, hogy valahogyan juttassa el a rendszerbe az ön parkolási szándékát. Amint azt ugyanis már pár napja olvasni lehet, eltörölték az 5 perces türelmi időt, ami azt fedezte volna, míg visszaér a kocsihoz a megváltott parkolójeggyel, vagyis amint kiszáll az autóból, azonnal büntethető. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amíg ön parkolóautomatát keres, hogy beszórja a pénzt vagy megnézze mi a körzet azonosítója, a parkolóőr megbüntetheti. Mivel arra kicsi az esély, hogy pont az automata elé álljon, hogy még a gépkocsit érintve be tudja pötyögni az SMS-t vagy bedobálja a pénzt, a legjobb ha applikáció segítségével parkol, mutatjuk is melyikek jöhetnek szóba.
Mivel egy átlagos ember nagyon sokszor parkol olyan helyre, aminek nem tudja fejből a négyjegyű azonosító kódját, ezért olyan alkalmazásokat kerestünk, ahol erre nincs is szükség. Ez azt jelenti, hogy nem kell kiszállnia a kocsiból és expedíciót indítania az első automatáig, egyszerűen a kocsijában ülve intézheti a procedúrát, sőt az sem baj, ha nem magyar a rendszáma, mert az alkalmazás képes azt is értelmezni. Arra azonban készüljön fel, hogy mivel a büntetés, valamint a gyomorfekély megúszása luxusnak minősül, kényelmi díjat kell fizetnie.
Az alkalmazást még otthon, wifin keresztül letöltheti, és a regisztrációt is intézze el hamarabb, hogy azzal már ne ott menjen az idő. Nézzen meg akár többet is, hogy olyat találjon, amelyiket a legkönnyebben és persze a leggyorsabban tudja kezelni. A parkolást mindig az autójában ülve indítsa el, és még ott várja meg a visszaigazolást, amit aztán őrizzen meg jól.
Az összes mobilszolgáltató tud abban segíteni, hogy kifizesse a parkolását. Mind a Telenor , mind aTelekom mobilvásárlás alkalmazása képes arra, hogy GPS alapon mondja meg melyik zónában van éppen, és azt is, hogy ott mennyibe kerül a parkolás (a térképen azért mindig ellenőrizze le, hogy tényleg oda helyezte-e a készüléke, ahol valójában áll), és a rendszám megadása után kiválaszthatja, mennyi ideig szeretné bebiztosítani a parkolását. Ha nem biztos benne, mennyi időre lesz szüksége, akkor válassza a leállításig opciót (csak ne felejtse el valóban leállítani a parkolást, ha végzett). A Telenorhoz bankkártyáját rendelheti hozzá (és parkoláson kívül autópályamatricát, lottót és utasbiztosítást is vehet, vagy kifizetheti a mobilszámláját), a Telekom alkalmazását pedig különböző összegekkel töltheti fel.
Az OTP és az Erste Bank ügyfelei vehetnek applikáción keresztül parkolójegyet. Az Otpayalkalmazáson a regisztráció után lehetősége lesz parkolójegyen kívül autópálya matricát is venni, és olyan helyeken, ahol OTPay QR kódos fizetési lehetőség van, a telefonjával is tud fizetni. Az Erste Mobile Pay alkalmazása is hasonlóan működik, ezzel is tud autópálya matricát vásárolni, telefon egyenleget feltölteni vagy számlákat fizetni. Mindkettőnek nagy előnye, hogy szintén nem kell kitalálnia, vajon mi lehet a környék négyjegyű kódja, csak leellenőrizni, hogy jó helyet mutat-e a telefonja.
Az egyik legegyszerűbb a Simple alkalmazás, hiszen amellett, hogy a mobilparkolását el tudja intézni, a szokásos autópálya matrica vásárláson felül még mozijegyet is tud venni, ételrendelését tudja intézni, koncertjegyet vásárolhat és taxit is rendelhet, majd ki is fizetheti vele és csak 50 forint a kényelmi díj. A Barion alkalmazással is egyszerűen intézheti a parkolást, sőt néhány helyen fizetni is tud vele, valamint ismerőseinek is küldhet pénzt egyszerűen de biztonságosan. A Nemzeti mobilfizetés alkalmazásakor a regisztrációhoz gyakorlatilag minden adatát meg kell adni, még a címét is, szóval készüljön fel egy hosszas tortúrára, ez is a kényelmi szolgáltatások része. Utána viszont ez az alkalmazás is képes arra, hogy helymeghatározás alapján indíthassa el a parkolást, vagy autópálya matricát is vásárolhat. Az EvoPay is alkalmas autópálya matrica és parkolás fizetésére, itt még hűségprogram is van, de a Voxpay applikációval is egyszerűen parkolhat előzetes regisztrációt követően.
És hogy mi van akkor, ha nincs okos készüléke vagy éppen lemerült?! Tanuljon meg egyszerre több dologra figyelni, vagyis keressen parkolóhelyet, de közben vezessen biztonságosan és óvatosan, miközben próbálja memorizálni, hogy melyik zónában állna le éppen, vagy hogy hol a legközelebbi automata, amit futva közelíthet meg, és gyorsabban visszaér tőle a kocsijához, mint a közterületesek. És készüljön jó sok apróval!
Amennyiben nemcsak az esküvői ruhák érdekelnek, hanem esküvőre ceremóniamestert is keresel, akkor kérlek nézd meg a weboldalam ahol mindent infót megtalálsz rólam, referenciáimról vagy akár a tanítványaimról.
ceremoniamestered.hu