A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság még nem fogja bírságolni az EU-s adatvédelmi rendelet, a GDPR alapján a kis- és középvállalkozásokat, egyelőre csak figyelmeztetésre számíthatnak, ha nem felelnek meg a szabályoknak – mondta Gulyás Gergely az új Orbán-kormány első kormányinfóján csütörtökön.
Gulyás azt mondta, látja, milyen félelmek álltak elő a kkv-knál, azért az osztrák mintát akarják átvenni, ami alapján a NAIH csak figyelmeztethet. Azt is elmondta, magyar szabályozás amúgy elég szigorú, úgyhogy az EU-s új rendelet néhány ponton még enyhít is (részletesebben itt írtunk a GDPR-ról).
A GDPR az EU tagállamainak adatvédelmét hivatott közös nevezőre hozni. Célja, hogy több kontrollt adjon a felhasználóknak, az adataiknak pedig nemcsak a hekkerekkel, de magukkal az adatokat kezelő cégekkel szemben is komolyabb védelmet biztosítson. Még 2016-ban lépett életbe, de kétéves türelmi idő után csak most péntektől kezdik alkalmazni. A bírság elég nagy lehet: súlyosabb jogsértések esetén 20 millió euró vagy világpiaci forgalom legfeljebb 4 százaléka, kisebb jogsértések esetén, 10 millió euró vagy világpiaci forgalom legfeljebb 2 százaléka lehet a kiszabható bírság.
Ma lépett hatályba az új EU-s adatvédelmi rendelet, amely nagyobb felhasználói kontrollt és egységes szabályozást ígér. De mi változik, hogyan és mi érinti a felhasználókat?
Az Opten adataiból az derül ki, hogy
A HAZAI VÁLLALKOZÁSOK JELENTŐS RÉSZÉT PADLÓRA KÜLDENÉ A GDPR-RAL KAPCSOLATOS MAXIMÁLIS BÍRSÁG.
54 százalék körül van azoknak a cégeknek az aránya, melyek kevesebb adózás előtti eredménnyel rendelkeznek, mint árbevételük 2 százaléka, a súlyosabb jogsértések esetére kivetett 4 százalékos értéket vizsgálva pedig ez az arány 61 százalék fölé emelkedik. Egy ekkora bírság tétel kivetése esetén, gyakorlatilag, e vállalatok, végleg lehúzhatnák a rolót.
A súlyosabb jogsértések esetére megállapított 20 millió euró, jelen árfolyamon kb. 6,4 milliárd forintnak felel meg. A jogszabály szerint az árbevétel arány és a fix összegű bírság összege közül a súlyosabb kerülhet kivetésre, ezért érdemes megvizsgálni hány hazai vállalkozás rendelkezik ekkora mértékű adózás előtti eredménnyel:
Vigaszra csak az szolgáltathat okot, hogy az ellenőrzéseket végző hatóságnak nem a cégek ellehetetlenítése az érdeke, hanem a GDPR rendeletnek történő megfelelés teljes körű biztosítása. Ebből adódóan a szabálytalanságok súlyosságának megállapítása után a bírság mértékének meghatározása az eljáró hatóság mérlegelésének függvénye.
A rendelet hatályba lépésével a tagállamok törvényhozásainak ugyanakkor lehetősége van a végrehajtás szabályozásával egy ügyfélbarátabb eljárás kidolgozására, amire a napokban Ausztria parlamentje is készül, erre utat Gulyás is, amikor osztrák mintáról beszélt.
Ceremóniamester forrása STUBNYA BENCE
Amennyiben nemcsak az esküvői ruhák érdekelnek, hanem esküvőre ceremóniamestert is keresel, akkor kérlek nézd meg a weboldalam ahol mindent infót megtalálsz rólam, referenciáimról vagy akár a tanítványaimról.
ceremoniamestered.hu