iPhone X a csúcsmobil -Ceremóniamester ajánlja

Ceremóniamester blog

Idén is megrendezésre került a WWDC, aminek keretében az Apple bemutatta az idei év egyik legjobban várt telefonját, az iPhone 8-at és az iPhone X-et.

Az esemény azzal kezdődött, hogy az Apple vezérigazgatója, Tim Cook megemlékezett az elhunyt Steve Jobsról, majd bemutatta a róla elnevezett színházat is. Az Apple TV és az új Apple Watch után pedig bemutatásra került az idei év egyik legjobban várt telefonja, az iPhone 8 és az iPhone X.

Első ránézésre nem sok különbséget lehet látni az iPhone 8 és elődje, az iPhone 7 között. Az egyetlen látható differencia, hogy az iPhone 8 a korábbi iPhone 4-hez hasonlóan üveg hátlapot kapott, illetve 7 rétegű, megerősített, belső acél-réz struktúrával rendelkezik. Állításuk szerint ez a legerősebb üveg jelenleg a piacon.

Az iPhone 8 Plus pedig arra is képes, hogy egy képen a hátteret elkülönítse a fotón szereplő személytől, így az adott ember fején külön lehet majd állítani a kontrasztot és a fényerőt. A korábbi színek mellé pedig érkezett egy új rózsaszín is. A hátlapi kamera 12 megapixeles maradt, azonban az A11 Bionic chipnekköszönhetően csak még gyorsabb lett.

A képernyőméreten nem változtattak, így az iPhone 8 az 4,7 colos, míg az iPhone 8 Plus 5,5 colos maradt. Az iPhone 8-at 64, illetve 256 GB-os verzióban lehet majd megvásárolni a boltokban szeptember 11-től 699 dollárért, az iPhone 8 Plust pedig 799 dollárért dobják a piacra, azonban azt még nem lehet tudni, hogy hazánkban, mikor lesz megvásárolható.

A korábbi híresztelésekkel ellentétben az iPhone 8-ról nem tűnt el a Home gomb, viszont az iPhone X-ről igen. Az iPhone X képernyője 5,8 colos Super Retina kijelző, ami a korábbi iPhone 7 Plus 5,5 colos képernyőjéhez viszonyítva igencsak nagynak mondható. Az iPhone 8-hoz hasonlóan a telefon előlapja és hátlapja is üvegből van.

A készülék víz, illetve porálló és a Home gomb hiányának köszönhetően a készülék arcfelismerés funkciójával lehet majd feloldani a telefonzárat. Az előlapon infravörös kamera, projektor, közelségérzékelő és fényérzékelő is van a mikrofon mellett. Sokak örömére pedig a hazánkban kevésbé használt Apple Pay-t is támogatja a Face ID vagyis az arcfelismerés, így egy nézéssel is lehet majd fizetni.

Az iPhone 7-hez és 8-hoz hasonlóan víz-és porálló lett, a kamerája pedig 12 megapixeles maradt, viszont rossz fényviszonyok között is képes jó képet csinálni. Mindez a duális optikai stabilizátornak és a Quad-LED True Tone vakunak köszönhető. Az iPhone X az első OLED-panellel felszerelt iPhone, 2436 x 1125 pixeles felbontással, illetve 458 ppi képpontsűrűséggel.

Az élő arckövetésnek köszönhetően az emojik követni tudják az ember mimikáit, így olyan hangulatjeleket lehet küldeni vele, amelyek tökéletesen leírják a reakcióinkat. Röviden a készülék képes beszkennelni az arcunkat és az alapján meganimálni az emojikat. A készülék az A11 Bionic chipnek köszönhetően 600 milliárd műveletet képes elvégezni másodpercenként, ennek köszönhető a Face ID is.

Az Apple állítása szerint 1:1000000 az esélye, hogy egy ismeretlen embernek sikerül feloldani a telefont a Face ID-val, ami elméletileg csak a telefon tulajdonosának az arcképével engedi feloldani a telefont. A legmeglepőbb újítás azonban az iPhone 7 üzemidejénél két órával hosszabb időtartam, amit az Apple ígér az iPhone X-szel, amely 999 dollártól lesz megvásárolható a boltokban külföldön, de ki tudja, meddig szökik még az ára, mire hazánkba ér.

 

 

Hardveres és adatkapcsolati téren ugyanannyit tud az iPhone X, mint a 8 és 8 Plus, ennek megfelelően van Qi-töltés, LTE-A és Bluetooth 5.0 is, viszont az üzemidő állítólag itt a legjobb, az iPhone 7-hez képest 2 órával többet fog bírni a tízes. A vezeték nélküli töltés kapcsán még megemlítették az AirPower-t, ami az Apple saját töltőpadja: nem csak az iPhone-t képes tölteni, hanem az Apple Watch 3-at és egy megfelelő töltőkapszula vásárlása után az AirPods-okat is. 64 és 256 GB-os változatok jönnek az iPhone X-ből. 999 dollártól, azaz alsó hangon 256 000 forinttól indul az értékesítés Amerikában, az első vásárlók várhatóan november 3-án vehetik át a telefont.

Megérkeztek a hivatalos magyarországi árak is, íme:

iPhone 8 64 GB – 264 990 Ft

iPhone 8 256 GB – 321 990 Ft

iPhone 8 Plus 64 GB – 303 990 Ft

iPhone 8 Plus 256 GB – 360 990 Ft

iPhone X 64 GB – 379 990 Ft

iPhone X 256 GB – 436 990 Ft

A legnagyobb és a legkisebb kijelző

Az Apple gondolt a kevésbé mobil vevőire is, és feltuningolta az Apple TV nevű médialejátszóját. Az új 199 dolláros doboz már lejátssza a 4K felbontású és HDR-es filmeket, és az Apple megfűzte a nagy stúdiókat, hogy adják is oda az ilyen minőségben elkészült filmjeiket. A nézők meg annak örülhetnek, hogy ha megvettek egy filmet HD-ben, akkor megnézhetik újra 4K-ban is, nem kell újra megvenniük.

A legkisebb kijelzőjű Apple-termék, az Apple Watch is meglepő módon frissült: beleépítettek LTE-t, így a csuklónkba beszélve felhívhatjuk az ismerőseinket. Vagy az Airpods fülessel, mert az is összeköthető az órával, hogy a telefonáláson kívül zenét is hallgathassunk róla. Egészen egyedi megoldás, hogy az órának a kijelzője működik antennaként.

Az Apple Watch Series 3 kereken négyszáz dollárba kerül, tehát csak egy picit drágább a legkisebb kijelzőjű iPhone SE-nél. Ezen az órán már a Watch OS 4 operációs rendszer fut, ügyesebb edzést segítő alkalmazásokkal, úszóknak való appokkal, és még a szívritmus zavarait is képes kimutatni - ezen a területen az Apple az amerikai egészségügyi szakhatósággal is együttműködik.

ceremóniamester forrása  ceremóniamester forrása-1  ceremóniamester forrása-2

 

Eskvüi ruhák | iPhone X a csúcsmobil -Ceremóniamester ajánlja Eskvüi ruhák | iPhone X a csúcsmobil -Ceremóniamester ajánlja Eskvüi ruhák | iPhone X a csúcsmobil -Ceremóniamester ajánlja Eskvüi ruhák | iPhone X a csúcsmobil -Ceremóniamester ajánlja Eskvüi ruhák | iPhone X a csúcsmobil -Ceremóniamester ajánlja Eskvüi ruhák | iPhone X a csúcsmobil -Ceremóniamester ajánlja Eskvüi ruhák | iPhone X a csúcsmobil -Ceremóniamester ajánlja Eskvüi ruhák | iPhone X a csúcsmobil -Ceremóniamester ajánlja Eskvüi ruhák | iPhone X a csúcsmobil -Ceremóniamester ajánlja Eskvüi ruhák | iPhone X a csúcsmobil -Ceremóniamester ajánlja Eskvüi ruhák | iPhone X a csúcsmobil -Ceremóniamester ajánlja Eskvüi ruhák | iPhone X a csúcsmobil -Ceremóniamester ajánlja Eskvüi ruhák | iPhone X a csúcsmobil -Ceremóniamester ajánlja Eskvüi ruhák | iPhone X a csúcsmobil -Ceremóniamester ajánlja Eskvüi ruhák | iPhone X a csúcsmobil -Ceremóniamester ajánlja Eskvüi ruhák | iPhone X a csúcsmobil -Ceremóniamester ajánlja Eskvüi ruhák | iPhone X a csúcsmobil -Ceremóniamester ajánlja Eskvüi ruhák | iPhone X a csúcsmobil -Ceremóniamester ajánlja Eskvüi ruhák | iPhone X a csúcsmobil -Ceremóniamester ajánlja Eskvüi ruhák | iPhone X a csúcsmobil -Ceremóniamester ajánlja Eskvüi ruhák | iPhone X a csúcsmobil -Ceremóniamester ajánlja Eskvüi ruhák | iPhone X a csúcsmobil -Ceremóniamester ajánlja Eskvüi ruhák | iPhone X a csúcsmobil -Ceremóniamester ajánlja Eskvüi ruhák | iPhone X a csúcsmobil -Ceremóniamester ajánlja Eskvüi ruhák | iPhone X a csúcsmobil -Ceremóniamester ajánlja Eskvüi ruhák | iPhone X a csúcsmobil -Ceremóniamester ajánlja Eskvüi ruhák | iPhone X a csúcsmobil -Ceremóniamester ajánlja Eskvüi ruhák | iPhone X a csúcsmobil -Ceremóniamester ajánlja

Még ez is érdekelhet - a Ceremóniamester ajánlja

Válogatás az esküvői ruhák blogból

Legújabb álom esküvői ruhák, trendek 244 - Ceremóniamester ajánlja

Ha álmaid esküvői ruháját keresed, akkor jó helyen jársz, mert a Szablya Ákos ceremóniamester, a Te ceremóniamester -ed hetente újabb és újabb neves tervezőtől mutat Neked szépséges esküvői ruhakölteményeket.  

Legújabb álom esküvői ruhák, trendek 250 - Ceremóniamester ajánlja

Ha álmaid esküvői ruháját keresed, akkor jó helyen jársz, mert a Szablya Ákos ceremóniamester, a Te ceremóniamester -ed hetente újabb és újabb neves tervezőtől mutat Neked szépséges esküvői ruhakölteményeket. Most épp, Lazaro Bridal, 2020-as  új  esküvői ruha sorozatát (II. rész) nézheted végig.   

Legújabb álom esküvői ruhák, trendek 281 - Ceremóniamester ajánlja

Ha álmaid esküvői ruháját keresed, akkor jó helyen jársz, mert a Szablya Ákos ceremóniamester, a Te ceremóniamester -ed hetente újabb és újabb neves tervezőtől mutat Neked szépséges esküvői ruhakölteményeket. Most épp, Yaniv Persy, Bohemian Gypsy Collection esküvői ruha sorozatát nézheted végig.   
Vissza a esküvői ruhák blog bejegyzésekhez

Amennyiben nemcsak az esküvői ruhák érdekelnek, hanem esküvőre ceremóniamestert is keresel, akkor kérlek nézd meg a weboldalam ahol mindent infót megtalálsz rólam, referenciáimról vagy akár a tanítványaimról.

ceremoniamestered.hu