Kivonul az Uber Magyarországról - Ceremoniamester ajánlja

Ceremóniamester blog

Te utaztál már az Uber-rel!?? Tetszett!? Meg voltál vele elégedve!? Na már nem sokáig élvezheted, ugyanis július 24-én kivonul az országból...! :( 

 Itt kommentelhetsz is : ceremóniamester facebook link

 

 

Aznap lép hatályba a személyszállítási szolgáltatásokra vonatkozó törvénymódosítás, amely súlyos büntetéseket és az applikáció felfüggesztését teszi lehetővé, ha a szolgáltató nem tartja be a taxizásra vonatkozó szabályokat.
Fekete Zoltán, a cég magyarországi ügyvezetője szerint volt hajlandóság a cég részéről, hogy létrejöjjön egy olyan szabályozás, ami kialakítja annak kereteit, hogy az Uber-sofőrök szabályosan működjenek, de szerinte ebben a kormányzat nem volt partner.
Az ügyvezető a sajtótájékoztatón elmondta: az Uber mindenben együttműködött a kormányzattal, kötelezővé tette, hogy a sofőrök vállalkozói adószámot váltsanak ki, megszerezzék a kötelező engedélyeket és biztosítást kössenek, de ez sem volt elég ahhoz, hogy a kormány baráti szabályozást alakítson ki.
A magyarországi szolgáltatást határozatlan időre függesztik fel, és egyelőre nem tudják, hogy elindítják-e újra.
Viszont ha megváltozna a szabályozás – amin az Uber még dolgozna a kivonulás ellenére –, akkor nem kizárt, hogy megint lehet majd uberezni Budapesten. A cég irodája egyelőre még megmarad Budapesten, ami a személyszállító szolgáltatás felfüggesztése után is lobbizik majd azért, hogy megváltozzon a szabályozás. Fekete Zoltán szerint a kivonulás után két-három hónapon belül kiderülhet, hogy mennyire nyitott a kormányzat egy Uber-barát törvény kidolgozására. A lobbizás még július 24-ig is folytatódik, de Fekete szerint minimális az esélye, hogy addig változást érjenek el.

 

 

A szóban forgó törvényt júniusban fogadta el a parlament. Ebben az áll, hogy blokkolni lehet azokat az internetes oldalakat és alkalmazásokat, amelyek jogellenesen működő taxiszolgáltatást kínálnak. Bár nem nevesítették konkrétan, a lépéssel az Ubert akarták ellehetetleníteni, vagy legalábbis – Fónagy János illetékes államtitkár szavaival élve – rákényszeríteni arra, hogy „álljon be a sorba”.

 

A jogszabály értelmében a tiltás akkor rendelhető el, ha
a taxiszolgáltatást szervező vagy közvetítő nem felel meg a kormányrendeletben meghatározott diszpécserszolgálati követelményeknek,
és ezen engedély hiánya miatt a hatóság bírságot szabott ki rá,
de a megbírságolt szolgáltató mégis tovább folytatja a szabálytalan tevékenységet.
Arról itt írtunk részletesen, hogy a szolgáltatás betiltása hogyan lehetne lehetséges. Erre azonban nem is volt szükség, mert a cég előbb dobta be a törölközőt. Arra semmi esély nem volt ugyanis, hogy megfeleljen a diszpécserszolgálatokra vonatkozó szabályoknak, hiszen például telefonon nem is lehet Ubert rendelni.

 

 

Az Uber a törvény elfogadása után még arról beszélt, hogy nem vonul ki Magyarországról, hiába pletykálták ezt maguk az uberezők. Sofőrjeit is igyekezett szabálykövetésre bírni; lapinformációk szerint a cég közel 400 sofőrnek letiltotta az alkalmazás használatát, mert nem szerezték be a személyszállításhoz szükséges összes vizsgát.


Az EU szerint nem rossz dolog


Az Uber ellehetetlenítése már csak azért is érdekes, mert az Európai Bizottság nemrég tette közzé a sharing economyra épülő vállalkozásokra vonatkozó ajánlásait. Eszerint többek közt a magánszállásokat kínáló Airbnb és a fuvarszervező Uber betiltása kizárólag a legvégső esetben helyénvaló. Az európai intézmény ugyanakkor fontosnak nevezte a megosztás alapú szolgáltatásokra vonatkozó adószabályok alkalmazásának egyszerűsítését és pontosítását is.
Ezzel kapcsolatban a Napi.hu megkereste a Gazdasági Versenyhivatalt is, amely azt közölte: az Uber hazai jelenlétének lehet versenyfokozó és -élénkítő hatása, így verseny szempontból előnyös lehet a szolgáltatás. Azonban a megfelelő szabályozás hiányában felvethet problémákat is, mivel a taxival végzett személyszállítási szolgáltatásokat végzők és az Uber szolgáltatást nyújtók között nem egyenlőek a feltételek.

 

 


Uber: Budapest veszít ezzel


Fekete Zoltán azt mondta a sajtótájékoztatón, hogy Budapest sokat veszít az Uber kivonulásával, a 3-as metró felújításánál vagy az esetleges budapesti olimpia alatt például nagyon fog majd hiányozni a városnak ez a szolgáltatás. A legnagyobb vesztes Fekete szerint az a 1200 sofőr-kisvállalkozó, akinek a megélhetése múlt az Uberen. A sofőrökkel a sajtótájékoztató előtt egy órával közölték a hírt, hogy július 24-én leáll a szolgáltatás. Velük az Uber holland cége kötött szerződést és ez is fogja azt felbontani.


Az Uber magyar sofőreinek jár még valamennyi költségtérítés, a cég ugyanis kifizeti azt a 150-200 ezer forintot, amit a különböző engedélyekért kellett fizetni a sofőröknek. Hogy egy esetleges visszatérésnél vissza tudják-e majd csábítani a sofőröket, mennyire lenne meg bennük a hajlandóság s a bizalom, hogy újra belevágjanak, az viszont Fekete szerint kérdés.
Fekete Zoltán szerint a 160 ezer felhasználó is sokat veszít, akik eddig több millió kilométert autóztak Budapesten a szolgáltatással. Nekik a cég úgy köszöni meg az eddigieket, hogy a 10 ezer legtöbbet uberező magyar utas egyszer ingyen utazhat az EU 21 országában. A magyar regisztráltak a szolgáltatást továbbra is használhatják majd külföldön.
Azon még gondolkodnak, hogy a személyszállítás mellett valamilyen más Uber-szolgáltatással - például étel házhozszállítással, biciklis futár alkalmazással, helikopteres- vagy hajós szolgáltatással - megjelenjenek a magyar piacon, de erről egyelőre még nem tudott biztosat mondani. Fekete Zoltán azt mondta, pár hónapon belül kiderülhet majd, hogy van-e valamilyen más Uber szolgáltatásnak létjogosultsága Magyarországon. Fekete Zoltán szerint viszont
csak idő kérdése, hogy valamikor, akár évek múlva, de az Uber vagy valamilyen hasonló szolgáltatás visszatér majd Magyarországra.

Nem Magyarország az egyetlen hely, ahol az Uber ellen keményen fellép a szabályozó, a világ sok másik országában támadják a céget. Az egyik szálka az államok szemében, hogy az Uber nem nagyon fizet társasági adót, és a sofőrjeit is gyakran vádolják adóelkerüléssel, bár ez utóbbi téren bonyolultabb a helyzet.

 

 

Emellett az Uberrel és általában véve a sharing economyval kapcsolatban komoly munkajogi problémák is felmerültek. Miután az uberezők megbízási szerződéssel dolgoznak, nem vonatkozik rájuk nagyjából semmiféle jogi védelem, így teljesen kiszolgáltatottak a vállalat felé.

 

Ideiglenesen, legfeljebb 365 napig blokkolni lehet azokat az internetes oldalakat és alkalmazásokat, amelyek jogellenesen működő taxiszolgáltatást kínálnak - erről döntött az Országgyűlés. A parlament 119 igen, 61 nem szavazattal és 3 tartózkodás mellett fogadta el az erről szóló törvényjavaslatot.
Bár ezt nem nevesítették konkrétan, a lépéssel az Ubert akarják ellehetetleníteni, vagy legalábbis – Fónagy János illetékes államtitkár szavaival élve – rákényszeríteni arra, hogy "álljon be a sorba".

 

A most elfogadott törvény hivatalosan az "engedély nélkül, személygépkocsival végzett személyszállító szolgáltatáshoz kapcsolódó jogkövetkezményekről" szól, és a kormány terjesztette a parlament elé.

 

 

 


Egy évre blokkolhatnak


A jogszabály értelmében a tiltás akkor rendelhető el, ha a taxiszolgáltatást szervező vagy közvetítő nem felel meg a kormányrendeletben meghatározott diszpécserszolgálati követelményeknek, és ezen engedély hiánya miatt a hatóság bírságot szabott ki rá, de a megbírságolt szolgáltató mégis tovább folytatja a szabálytalan tevékenységet.
Ebben az esetben Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter előterjesztése nyomán a közlekedési hatóság rendeli el "az ideiglenes hozzáférhetetlenné tételét" a szolgáltatást biztosító alkalmazásoknak, illetve a szolgáltatást népszerűsítő weboldalaknak.
A közlekedési hatóság 365 napra rendeli el a tiltást, amely ezt követően megszűnik. A blokkolást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szervezi és ellenőrzi, a blokkoló határozat – külön megjelölés nélkül is – minden elektronikus hírközlési szolgáltató számára kötelező érvényű. A törvény szerint a közlekedési hatóság 50 ezer forinttól 200 ezer forintig terjedő bírsággal sújthatja azt szolgáltatót, amely kötelezettségének nem tesz eleget. A bírság a kötelezettség nemteljesítésének időtartama alatt ismételten is kiszabható.
A közúti közlekedésről szóló törvény módosításával a Ház úgy döntött: nem kell utánképzésen részt vennie a járművezetőnek, ha vezetői engedélyét a közigazgatási bírsággal sújtandó jogsértéshez tartozó 9 pont megállapítása miatt vonták vissza. A törvény legtöbb rendelkezése a kihirdetését követő 31. napon lép hatályba.

 

 

 

Uber: maradunk


„Az Uber továbbra is kitart amellett, hogy az új technológiák betiltása, blokkolása - pusztán azért, mert azokat nem lehet beleerőszakolni az elavult szabályozás keretei közé - nem jó irány. Ezt megerősíti az Európai Bizottság iránymutatása is, amely felhívja a tagállamok figyelmét, hogy ne a betiltást, hanem az ésszerű szabályozást válasszák a megosztáson alapuló gazdaság szereplői esetében. Az Uber eddig is nagy hangsúlyt fektetett a szabályoknak való megfelelésre: az autós partnerek kiváltották a személyszállítói engedélyeket és a magyar jogszabályoknak megfelelő számlát adnak" - mondta Fekete Zoltán, az Uber magyarországi operatív vezetője a törvény elfogadására reagálva.
Az Uber közleménye szerint továbbra is keresik a párbeszéd lehetőségét a döntéshozókkal annak reményében, hogy "a jelenlegi, idejétmúlt szabályozást felváltsa egy modern, az új technológiákra szabott szabályozás, amely a fogyasztók érdekeit helyezi a középpontba." Az Uber továbbra is elkötelezett 150 ezer magyarországi felhasználója és 1200 sofőrje iránt, és folytatja működését.

ceremóniamester forrása 

 

 

Még ez is érdekelhet - a Ceremóniamester ajánlja

Válogatás az esküvői ruhák blogból

Legújabb álom esküvői ruhák, trendek 237 - Ceremóniamester ajánlja

Ha álmaid esküvői ruháját keresed, akkor jó helyen jársz, mert a Szablya Ákos ceremóniamester, a Te ceremóniamester -ed hetente újabb és újabb neves tervezőtől mutat Neked szépséges esküvői ruhakölteményeket.  

Legújabb álom esküvői ruhák, trendek 309 - Ceremóniamester ajánlja

Ha álmaid esküvői ruháját keresed, akkor jó helyen jársz, mert a Szablya Ákos ceremóniamester, a Te ceremóniamester -ed hetente újabb és újabb neves tervezőtől mutat Neked szépséges esküvői álomrucikat.

Divatbemutatókról ollózva 43 -Ceremóniamester ajánlja

Szablya Ákos ceremóniamester , a Te ceremóniamestered egy új sorozatot indít Neked Divatbemutatókról ollózva címmel. A legnagyobb divatházaktól kezdve a legextrémebb ruhákig mindent fogsz látni ebben a csokorban. Remélem inspiráló, de az biztos hogy amulatba ejtő lesz majd. :)  
Vissza a esküvői ruhák blog bejegyzésekhez

Amennyiben nemcsak az esküvői ruhák érdekelnek, hanem esküvőre ceremóniamestert is keresel, akkor kérlek nézd meg a weboldalam ahol mindent infót megtalálsz rólam, referenciáimról vagy akár a tanítványaimról.

ceremoniamestered.hu