Ceremóniamester Blog

Legfrissebb írások, aktualitások és érdekességek az nagyvilágából

Bevezetés a tibeti misztikumokba II. - Ceremóniamester ajánlja

  Buddha mondotta volt : „azok számára beszélek, akiknek a szemét csak kevés por fedi", tehát nem azok számára, „kiknek szemét nem fedi por", és nem is azoknak, „akiknek a szemét teljesen beborította a por".   Tibet originális "vallása" a Bön. Tulajdonképpen ez nem más mint a mikrokozmosz és a makrokozmosz közötti spirituális, rituális kapcsolat. A Bön a praxis ,valamilyen párhuzamot húzhatunk Ind hagyomány Jógájával (nem a modern (horribile dictu!!!) irányzatokra gondolok, azok köszönőviszonyban sem állnak a valódi jógával.!!! A jóga ugyanis a szellemi transzmutáció aszkézise). A fizikai világunk és a természetfeletti kapcsolata a beavatott aszkéta által.   "Sajátos azoknak a helyzete, akik életükben beavatási gyakorlatokat végeztek, vagy akik különleges körülményeknek köszönhetően egy, a beavatással analóg «megnyílást» éltek meg. Ezek a személyek az aggregátumokat létrehozó szanszáraierő mellett az igazi Ént is birtokolják, ami egy - az emberi állapotot meghatározó összes lelki és szubtilis elemtől elkülönülő - saját formáját megörző szanszárán túli princípium. Ez az Én egyúttal teljes szabadságot, a karmikus törvényszerűségtől való virtuális függetlenséget élvez. A tibeti bar-do szó a «között» értelmű bar-ból és a «kettő»-t jelölő do-ból tevődik össze (a bar-do tehát «kettő közötti»-t jelent). Ennek megfelelően általában «köztes állapotnak» fordítják, értve ez alatt az egyik életből a másikba átvívő állapotot. Ám a bardo szó elsődleges jelentése inkább «átmeneti állapot», tudniillik egy «keresztútszerű» bizonytalan állapotra utal, amit nem lehet egyértelműen meghatározni. E magyarázatot maguk a Bar-do Thos-sgrol fordítói többnyire magukévá teszik. A szövegekben foglalt tanítás határozottan kimondja, hogy akik - szellemi utat bejárván - képesek a halál beálltakor fellépő ájulást elkerülni vagy legyőzni, azok számára a halál utáni állapotok és a halál pillanata nem determinált. Ezek az emberek választhatnak. Alakíthatják sorsukat. Ha erejük nem elegendő a Végső Megszabadulás közvetlen eléréséhez, még mindig feltárul számukra a kondicionált világbéli új megnyilvánulás kiválasztásának módja, illetve hogy a legkedvezőtlenebb körülményeket hogyan kerüljék el." (Julius Evola)   Hogy megérthessük a Bönt a forráshoz, a kiindulási ponthoz kell visszatérnünk : ez pedig nem más, mint India, a Védák. Ahogy Guénon mondja, "a Véda a világ minden dolga felől való tudás, éspedig az ősidők örök és szakrális tudása. A dolgok eredeti értelmének tudása."  Végletekig leegyszerüsítve  a világunk olyan, mint egy jéghegy. A látható része a fizikai világ, a víz alatti --értsd nem látható-- az anyagon túli (Meta ta phüszika). Ahogy az emberi test látható, a nucleusa viszont nem. Az ok, az eredet, a lényeg analóg ezzel, s nem látható,mert a fizikain kívül esik. Ez az Atman, a Self, Az Auton, A Valóság, a Lélek. Ez az egyetlen valóság a többi maya, káprázat, elvarázsoltság, ami csak az adott létállapotból tűnik valóságnak (felébredve konstatáljuk, hogy az álombéli valósnak megélt történet csupán álom volt ). Minden az örök születés és halál állapotában, örök körforgásban van, s mindez a Lélek képzelgése, álma csupán. A Bön valódi értelme : a káprázat, az elvarázsoltság eloszlatása, a felébredés. Az igazi Hős (Vír, Vira), aki nem kifelé nyilvánul meg, hanem befelé. Az igazi Cél felé orientált. Egyetlen célja van : felébredni. A Bön-nel a VIII. században Indiából érkező buddhizmus keveredett. A lényegen nem változtatott csupán a hangsúlyt emelte ki és bizonyos neveket változtatott meg. Így a maya , helyett a sangsara (samsara) , az elérendő cél Átman helyett a nibbana (nirvana) fogalmakat használja.      A tibeti misztika legmagasabb útja a Nyílegyenes Ösvény. Ahogy a neve is mutatja megalkuvást nem tűr. A befelé fordulás legmagasabb tibeti változata. A Cél a felébredés. Ennek az útnak a két kiemelkedő misztériuma : a tumo és a chöd. A tumo a lélektűz.  A külső vetülete az a hő, amit a szerzetesek a testük melegítésére használtak a több ezer méter magas Hímálajában. Az aszkéta speciális technikával a sperma életerejét, melegét egy bizonyos csatornán (nádi) keresztűl eloszlatja az egész testében. Ezt hívják az "Istenek puha takarójának". Másik értelmezése pedig az a hö amit az ember önmagaban kelt, hogy mindent ami nem tiszta, nem magas, nem érték, nem örök és nem abszolút kiégesse. A chöd nem más szó szerinti fordításban, mint elmetszés. Az aszkéta a világban megnyilvánuló énjét feláldozza és önmagát felajánlja (három változata van : fehér, fekete, vörös). Lényege : "elgondolhatatlan idők óta, megszámlálhatatlan alakban elemésztettem töméntelen lényt, táplálékra, ruházatra, élvezetre, díszre, mindenféle egyéb szolgálatra s elkényeztetett testemet így tartottam fenn, így voltam elég erős ahhoz, hogy az elmúlással szembeszálljak. Most elkövetkezett a nap, hogy tartozásomat megfizessem. Ezt az élősdi testet áldozatul ajánlom fel s odaadom a megsemmisülésnek. Odaadom testemet az éheseknek, véremet a szomjasoknak, bőrömet a ruhátlanoknak, csontomat tüzelőül azoknak, akik fáznak. Örömeimet odaadom azoknak, akik szenvednek, életem leheletét odaadom azoknak, akik ezzel életben akarnak maradni" (Alexandra David-Néel) Az aszkéta lemond minden világiról és ellobban az énje. Ezek után a világban amíg testi hordozója még fentmarad szolgálja az emberiséget : figyelmeztet, hogy a világ káprázat, varázslat, egyedül a Lélek a Valóság. Itt az idő, hogy véget vess kábaságodnak, álmodnak és a  felébredés útjára lépj!     Ahogy Thomas Traherne (1634–1674) mondotta volt: "Nem ismerni a vezérlő elveket – avagy (ismerni őket, de) nem szerintük élni: ez egyaránt nyomorúságos állapot."  

Ceremóniamester ajánlja -Tibeti csontkoponya avagy egy kis bevezetés a tibeti misztikumokba

"A szellemi és megvalósítási szándékokkal rendelkező embernek ma tehát tantrikusan kell élnie, ami egy hősiesség, hiszen az elképzelhető legnagyobb kihívás -- nemhogy létterületeket kell feladni, hanem éppen ellenkezőleg -- minden lehetséges síkon és vonatkozásban szembefordulni a szellemidegen és szellemellenes erők egyre lázasabb offenzivájával, azt visszaverni, és egy kontraoffenzívában a Szellem szupremáciáját minden körülmények között -- saját ontológiai hatalomként -- érvényre juttatni" (Baranyi Tibor Imre : Fejlődő Létrontás és Örök Hagyomány)   Egy Délkelet-ázsiai utazásom apropójából jutott eszembe, hogy írok is róla. Mint már sokszor mondottam volt félelmetesen vonzódom Ázsiához, minden tekintetben. Az utazásaim alkalmával az egyik kedvenc időtöltésem a régiségek felkutatása és természetesen gyűjtöm is ezeket. Emlékeknek is sokkal jobbak ,mint a fényképek, hiszen illatok, érzések, emlékek sokkal intenzívebben áradnak rajtuk keresztül.  Egy ilyen gyüjtögetés alkalmával futottam bele az Arany Háromszög valamelyik kis városkájában egy mesterien megmunkált, faragott mintákkal, ezüsttel és drágakövekkel ékesített emberi csontkoponyába. Be kell vallanom előtte még nem láttam ilyet. Mint művészeti alkotás is kuriózum azomban ahogy kezembe vettem tudtam, hogy itt valami nagyon másról van szó. Szó szerint dideregni kezdtem tőle. Negatív, félelemmel teli érzések és valami megfogalmazhatatlan kerített hatalmába. Ahogy írok még mindig bevillannak, pedig közel húsz éve történt. Természetesen nem vettem meg, nem mertem hazahozni dísznek a lakásomba. Mivel érdekelt a téma , már ott próbáltam fellelni valamilyen angol könyvecskét, hogy pontosan megtudjam mi is ez, majd tudásomat itthon gyarapítottam.            Kapala-nak nevezik (szanszkritul „koponya"), tibetiül THOD PA. Emberi koponyából készült csésze, ami tulajdonképpen a koponya ovális felső levágott részét jelenti önállóan (cranium) vagy (az én esetemben is) a teljes koponyát aminek kinyitható a vágás mentén a teteje és a belsejében van kialakítva egy szimbólumokkal televésett tálka. Mindez gondosan kivitelezett iparművészeti munka, szimbolumokkal vésett és faragott, drágakövekkel, ezüst, bronz, réz, arany díszekkel, mini koponyákkal telerakott, szemmel, szájjal, orral ellátott koponyáról beszélünk. A tantrikus istenségek kultuszának kegytárgya volt a buddhista Tibetben. Még nem tudhatjuk biztosan, hogy a tibeti csont- és koponyakultusz eredete a hindu tantra (a Jobbkezes (Yama-Niyama, Dakshinachara), de valószínűsíthetően  inkább a balkezes tantra (Vamachara)), a bön, a belső-ázsiai sámánizmus, vagy egy mindezeknél korábbi tibeti ősvallás lehet. A Szamjé kolostor híres 792-es hitvitájában a bönpók nyíltan érveltek amellett, hogy vallásuk „tiszta", hiszen ők nem használnak emberi csontokat és koponyákat szertartásaikhoz, mint a buddhisták, így valószínüleg a bönt ki is zárhatjuk a fent említettek sorából. A belső-ázsiai sámán hit előszeretettel használta a csontokat és ahogy Mircea Eliade írta: „a csontok az élet legvégső forrását képviselik, amiből a faj tetszés szerint megújulhat. (...) a lélek a csontban székel, s következésképpen az egyedek feltámadása csontjaikból kiindulva remélhető." „az élet princípiuma és a csontok azonosításának ősi hagyományai, bár manapság nagyon eltérő rendszerekbe illeszkednek, nem tűntek el teljesen az ázsiai szellemiség szemhatáráról."   Funkciója, hogy a bősz dharmapáláknak (a tan védelmezőinek), haragvó istenségeknek (emberi) vért, húst, szerveket és/vagy áldozati süteményeket (torma) illetve a békés istenségeknek drágaköveket, gyümölcsöket, virágokat ajánljanak fel rituális szertartás közepette, s a kívánt mágikus erőket invokálják. A csontkoponya eredete kifejezetten fontos, ez határozza meg a mágikus erejét. Ezek alapján a legnagyobb hatalommal egy gyilkos vagy az áldozata koponyája hordozza. Közepes hatalmú a balesetben, hosszú betegségben elhunyté, a hétköznapi halált halt személyek koponyája semmilyen mágikus erőt nem hordoznak. Úgy vélik, hogy bizonyos tantrikus rítusban egy hét vagy nyolc éves, vérfertőző viszonyból született törvénytelen gyerek koponyája (tib. nal thod) birtokolja a legnagyobb lehetséges okkult hatalmat. Egy másik kiválasztási szempont szerint lényeges, hogy az isteneknek felajánlásra előkészített csontkoponya eredeti tulajdonosa beavatott, aszkéta, mélyen vallásos legyen, ill alkalmas lehet még rangja, származása, bölcsessége vagy tanultsága révén, valamint a koponya színe sem elhanyagolható (fehér, arany v sárga). Természetesen mindennek megvan a maga magas szimbólikája. Olyan tároló edényekről beszélhetünk, amik valójában "karmikus edények", s így tartalmazzák az előd jó és rossz tulajdonságait.   CSAK!!! beavatott, a tantrikus mágiában járatos személy használhatja, különben ahogy mondják még egy bódhiszattva koponyája is bajt okozhat a tapasztalatlan tulajdonosának.    Utólag áldom magam, érzékenységem (ill jidam-jaim (örző "szellemek"), hogy átéreztem ennek a tárgynak a súlyosságát és még fiatalkori "vagányságból" sem vettem meg.   Mindez a tudás, ennek mélyebb értelmezése és a ritusok az Anuttaratantra körébe tartozik (legmagasabb tantrikus tanítás), ezért maradhatott fent és őrizték meg, mint titkos tanítást a mai napig.    Ceremóniamester tibeti koponya második rész  

A cocktail bárrá alakított lovas trailer Extravagáns élményt biztosít - Ceremóniamester ajánlja

Kitelepülő extravagáns élményt biztosító cocktail bár esküvőre / rendezvényre / házibulira / kerti party-ra - ráadásul extra kedvezményt is kapsz, ha rám hivatkozol az ajánlatkérésnél!       

Patek Philippe Aquanaut 5168 - Ceremóniamester ajánlja

Szablya Ákos ceremóniamester, a Te ceremóniamester -ed most épp álom luxusórákat mutat Nektek ámuldozni, álmodozni. Bár egy jól eltalált óra igencsak jó befektetés, egyébként meg jól jönne egy esküvőre vagy esküvői fotózáshoz is. ;)   

Ulysse Nardin Hourstriker Phantom óra - Ceremóniamester ajánlja

Szablya Ákos ceremóniamester, a Te ceremóniamester -ed most épp álom luxusórákat mutat Nektek ámuldozni, álmodozni. Bár egy jól eltalált óra igencsak jó befektetés, egyébként meg jól jönne egy esküvőre vagy esküvői fotózáshoz is. ;)   

Ultra luxusjachtok a legmenőbb sportkocsigyártóktól Aston Martin-Mercedes és Lexus- Ceremóniamester ajánlja

Szablya Ákos ceremóniamester, a Te ceremóniamester -ed most épp álom luxusjachtokat mutat Nektek az Aston Martin,-Mercedes és Lexus autógyártóktól. Jól jönnének egy esküvőre vagy esküvői fotózáshoz is. ;)   

Ulysse Nardin Executive Moonstruck óra - Ceremóniamester ajánlja

Szablya Ákos ceremóniamester, a Te ceremóniamester -ed most épp álom luxusórákat mutat Nektek ámuldozni, álmodozni. Bár egy jól eltalált óra igencsak jó befektetés, egyébként meg jól jönne egy esküvőre vagy esküvői fotózáshoz is. ;)   

Koenigsegg Gemera - a Mega GT - Ceremóniamester ajánlja

A Koenigsegg hivatalosan a Genfi Autószalonon mutatta volna be a legújabb különlegességét, mely lényegében egy szupersportkocsi egy négyüléses családi járgány kényelmével kombinálva. Ez a Gemera, az új “mega GT”.

A legfontosabb ékszer, a tökéletes mosoly - Ceremóniamester ajánlja

Szablya Ákos ceremóniamester, a Te ceremóniamester -ed sem kedvelte túlzottan a fogászatra járást, mint programot, amíg nem találkozott a Sorridente fogászat csapatával. Azonban ha közeledik a nagy nap, minden megszervezve: de gondolt a legfontosabb ékszerre, a tökéletes mosolyra is?

36 régi Corvette-t találtak Manhattenben - Ceremóniamester ajánlja

Szablya Ákos ceremóniamester balatoni haverjának az apukája járt egy csodás 1969-es, Corvette Stingray-el a 70-as évek végén. Hihetetlenül oda voltam azért az autóért és szerintem minden pasi szívét megdobbantja egy régi Corvette.

A Mercedes-Benz bemutatta az Avatar film ihlette koncepcióautót - Ceremóniamester ajánlja

Szablya Ákos  ceremóniamester , a Te ceremóniamestered legújabb autós cikke a Mercedes-Benz által bemutott, az Avatar film ihlette koncepcióautóval foglalkozik.

Új Apple Macbook Pro 16 - Ceremóniamester ajánlja

A Ceremóniamestered már nagyon várta a megjelenését! Sajna a karácsonyfa csík még belekerült..., de nézzük a részleteket:

Amennyiben nemcsak az esküvői ruhák érdekelnek, hanem esküvőre ceremóniamestert is keresel, akkor kérlek nézd meg a weboldalam ahol mindent infót megtalálsz rólam, referenciáimról vagy akár a tanítványaimról.

ceremoniamestered.hu