szeptember
18
2014
Megtalálták az Örök fiatalság elixírjét!!!!? - ceremóniamester ajánlja
Számos módszer létezik az ifjúság látszatának megőrzésére a hajfestéstől a Botox-kezelésig, akad azonban a kutatásoknak egy olyan csoportja is, amely a biológiai óra tényleges visszafordításával próbálkozik, és sejtszinten igyekszik megakadályozni az öregedést. Egy amerikai és ausztrál szakértőkből álló csoport olyan jó nyomon jár ebben, hogy nemrégiben engedélyt kaptak metódusuk emberi kipróbálására is.
A kutatás vezetője, David Sinclair és kollégái azonosítottak egy metabolikus összetevőt, amely egereknek beadva jelentősen javította az izomműködést, és az öregedés számos más tünetét is visszafordította. Az öregedés egy rendkívül komplikált és kevéssé értett folyamat, amely ráadásul nem is működik egyformán az élővilágban, mint azt egy nemrégiben publikált összehasonlító kutatás igazolta. Az emberi öregedéssel kapcsolatban annyi bizonyosnak látszik azonban, hogy az izomtónus elvesztése, és az izmokban kialakuló inzulinrezisztencia fontos elemét képezi a fizikai leépülésnek. Mivel a sejtek nem tudják felvenni az inzulint, nem képesek a glükóz megfelelő mennyiségben való feldolgozására sem, így nem jutnak elég energiához a működés normális fenntartásához.
A szakértők rájöttek viszont, hogy egy, a sejtek működésében kulcsszerepet játszó koenzim, a nikotinamid-adenin-dinukleotid (NAD+) adagolása révén megállítható, sőt, visszafordítható a vázizmok öregedésének folyamata. A kísérletek során kezelt egerek, amelyek korábban számos időskori nyavalyában szenvedtek, a koenzimmel való kezelés hatására izomtömeget nyertek, energikusabbak lettek, és összességében úgy kezdtek viselkedni, mint akik rátaláltak az ifjúság forrására.
A vázizmok öregedésének megakadályozásához a kulcs a jelek szerint a sejt „motorjában”, az ATP-t termelő mitokondriumban rejtőzik. A szakértők felfedezték, hogy a mitokondriális genom génjei az életkor előrehaladtával egyre kevésbé képesek együttműködni a sejtmagi génekkel, és vélhetően ez állhat az „üzemzavarok” hátterében. NAD+ hozzáadásával viszont a kommunikáció helyreáll, és a sejt metabolizmusa újra ideális szintre áll be.
Az öregedő egerekben a NAD+ mennyisége felére csökken, a koenzim beadásával, és szervezetbeli szintjének helyreállításával viszont az izmok valósággal megfiatalodnak. A kezelés mind a vázizmokra, mind a szívizomra hatásos, így amennyiben emberi pácienseken is működik, először a szívizom különféle problémáinak orvoslására vethetik be. Az egerekben tapasztalt izomműködésbeli változások emberre vetítve körülbelül annak feletethetők meg, mintha egy 60 éves ember hirtelen a 20 évesek fizikumára tenne szert. A NAD+-kezelések klinikai kipróbálása már 2014-ben megkezdődhet.